
A tanácsadó webáruház hivatalosan 2013. hanuár 1-én kezdi meg a munkáját. Magyarországon, de valószínűleg az ettől szélesebb, nemzetközi közösség területén is egyedülálló webshopról van szó. Nem termékeket, internetes anyagokat, hanem személyre szóló tanácsadási munkát végez. A webshop mögött olyan szakemberek kis csapata áll, akik valamilyen formában már több éve foglalkoznak a felölelt kérdésekkel.
A tanácsadás, mint önnálló gazdasági ág a mult század első felében kezdett kialakulni, de tényleges gazdasági jelentőségét csak az 1960 években érte el, mig a volt szocialista államok területén csak a rendszerváltás éveiben kezdett jelentősebb szerepet kapni. Ez azzal magyarázható, hogy ezekben az országokban a tervgazdaság rendszere és az államaparátus mindent meghatározott. Önnállóan sokszor még kérdéseket sem lehetett feltenni, nemhogy azok megválaszolására és az esetleges lehetőségek mérlegelésére sor kerülhetett volna.
Egyetlen gazdasági ág sem hatott olyan jelentős mértékben a gazdasági élet és a társadalmi közösség fejlődésére, mint a tanácsadás. Ez az ágazat számtalan formában jelent meg. Kezdetben minisztériumi szaktestületek járultak hozzá az országos globális ifejlődési irányvonalak meghatározásához. Ezt követően alakultak ki a helyi fejlesztési menedzser ügynökségek, majd a vállalati tanácsadók. Közben a tanácsadás az élet más területén is tért hódított. Elsősorban ott, ahol az elemző és határozatot modelező vélemények hiánya gyorsabb fejlődési lehetőséget biztosított az ágazatnak.
A tanácsadás igazi fejlődési potenciálját azonban az biztosította, hogy a rendszer fejlődése során eljutott a társadalmi közösség alapeleméhez, az emberhez. Azzal, hogy az egyszerű, mindennapi "kis" embernek nyujt tanácsot, a társadalam minden, legapróbb pórusaiban is megjelenik és a legnagyobb közvetlen hatást fejtheti ki.
A mult század végén a legjelentősebb társadalmi fejlődést hozó eszköztár az internet volt. Logikus tehát, hogy a tanácsadás és az internet összekapcsolódása csak idő kérdése volt. És mi úgy érezzük, elérkezett ez az idő. Ezért vagyunk itt, ezért indítottuk az internetes áruházat. Az elsők vagyunk, de biztosak vagyunk abban, hogy rövid időn belül számtalan követőnk lesz, Magyarországon, Szerbiában, Európa számtalan más országában és szerte a világban. nagy lesz a konkurencia, és ha ebben a konkurenciaharcban fenn akarunk maradni, dolgozni, sőt nagyon jól kell dolgozni.